Óvoda

Óvodánk életéből – 2015. szeptember – december

Óvodásainkat az elmúlt időszakban sok izgalmas program várta, amit vidám készülődéssel fogadtunk, s amelyek megszínesítették hétköznapjainkat.

Októberben részt vettünk a helyi iskolában rendezett játékos drámapedagógiai órán. Óvodásaink nagyon nagy élménnyel gazdagodtak.

A természetbeli megfigyelés, a rácsodálkozás a legjobb tanulási lehetőség az óvodás korú gyermekek számára. Az erre adódó összes alkalmat igyekszünk megragadni, kihasználni séták, kirándulások, szervezett megfigyelések során egyaránt. A séták, megfigyelések alkalmával összegyűjtöttük az ősz csodálatos “kincseit” és szorgalmas barkácsolásba kezdtünk környezetünk díszítésére. A csodás őszi napsütésben hallgattuk, hogy zireg-zörög a száraz levél a talpunk alatt, rácsodálkoztunk, hogy milyen színkavalkáddal örvendeztet meg bennünk az őszi természet.

Kedves rendezvényünk volt a szülök részvételével megtartott őszbúcsúsztató. Az őszi hónapokban tanult versekkel, mondókákkal, énekekkel búcsúztunk az évszaktól. A jó hangulatot ügyességi versenyekkel fokoztuk, amibe a szülök is bekapcsolódhattak. Végül az ebédlőben sok finom gyümölcs, sütemény került a gyerekek asztalára, a szülők jóvoltából mindenki kóstolgathatott kedvére.

Novemberben a nyudíjasnapon néptánccal köszöntötték óvodásaink a nagymamákat, nagypapákat a helyi kultúrházban.

Decemberben az óvodánkba is megérkezett a várva várt Mikulás. Már nagyon készültünk erre a napra, sok dalt és verset tanultunk, amivel meglephetjük mi is a télapót az ajándékokért, jóságáért cserébe. Rengeteg rajzot, festményt készítettünk, amivel kidíszítettük az óvoda művészsarkait, hogy láthassa a Mikulás már milyen nagyon vártunk jöttére.

Az Advent különleges helyet foglal el óvodánk életében. Ez a nagy készülődés, várakozás, az áhítat időszaka. A díszítés, a tisztaság, a kreativitás a gazdag ötletesség mind-mind esztétikai nevelésünk alappillérei, amire igen nagy hangsúlyt fordítunk. A hosszú várakozás, a sok tevékenység betölti a pici szíveket és szeretetet üzen a családok felé is. Ezt a szép időszakot egy közös összejövetellel, ünnepséggel zártuk, ahol a gyerekek Betlehemes játékkal kedveskedtek.

A helyi önkormányzat jóvoltából rengeteg szép ajándék került a karácsonyfa alá, amit ezúton is köszönünk a polgármester úrnak!

Palágyi Erzsébet

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *