Növényvédelmi szakelőadás – beszámoló

A POLYHOS társaság a helyi önkormányzat támogatásával újból megszervezte 2016. február 13-án – szombaton – a hagyományosnak mondható szakelőadást, amelyre a helyi kultúrotthon nagytermében került sor 16.00 órai kezdettel.

Ez előadást Dr. Vanó Imre a BASF vegyi konszern Borsod-Abaúj-Zemplén megyei valamint Ing. Vanyó József és Ing. Máté Károly a BAYER Crop-Science vegyi konszern kelet-szlovákiai képviselői tartották. Mindhárom szakember fő témája a szőlő volt. A BASF-es előadó foglalkozott még a körte és az alma védelmével, BAYER-es előadók pedig a kajszi és a szilva védelmével. A jelenlévők fegyelmezetten halgatták az előadásokat, amelyeknek a végén kérdéseket intézhettek a szakemberekhez. Mindenki kapott mindkét cégtől brozsúrákat, tollakat. A sorsoláson majdnem mindenkinek sikerült valamit / sapka, trikó…/ nyernie. A rendezvényen 60-an vettek részt ebből 40 kisgéresi volt.

Jelen volt még Pogány Péter, szerencsi vegyszerforgalmazó és gyakorlati szaktanácsadó, akivel a hivatalos rész után sokan társalogtak a vegyszerek beszerzésével kapcsolatban.

Furik Csaba községünk polgármestere a 3 előadónak megköszönte a színvonalas előadásokat, majd ajándékot nyújtott át nekik. Az esemény végén asztalra került az előző napon főzött kocsonya,  valamint a friss tepertős pogácsa, amit kiegészítettek a 2016. január 30-i újborkóstoló megmaradt válogatott borai. A kötetlen borozgatás és szórakozás belenyúlt az esti órákba, ami bizonyíték arra, hogy főleg a téli időszakban van igény a hasonló rendezvényekre.

Géresi Pál

This entry was posted in Közlemények. Bookmark the permalink.

Comments are closed.