Egyházunk története

Kisgéresben már a 16. században csatlakoztak a reformáció mozgalmához, hiszen már egy 1582-ből fennmaradt híradásban szerepel Kisgéres, mint Királyhelmec leányegyháza. A gyülekezet történetére vonatkozó részletesebb híradást az 1600-as évek elejéről származó egyházlátogatási jegyzőkönyvek szolgáltatják. Ezekből kiderül, hogy van a községben templom, a gyülekezetnek szent edényei azonban ekkor még nincsenek a sákramentumok kiszolgáltatásához. Az úrasztalánál kiállított perselybe kellett az úrvacsorát vevőnek adományát beletenni az egész gyülekezet színe előtt. Az egyházlátogatók beszámolója alapján biztosra vehetjük, hogy a 17. század elején Kisgéresben egy buzgó, hitét, református mivoltát mindenkor vállaló gyülekezet létezett. Magában kicsiny nyáj volt ugyan, de keresztyén hitben élte napjait. Az ellenreformáció évtizedeiben, különösen az 1670-es évektől, II. Rákóczi György felesége, Báthory Zsófia rekatolizálása folytán Észak-kelet Magyarországon nehéz helyzet alakult ki. Nagyon sok helyen bezárják a protestánsok templomait, és nincs ez másként e faluban sem. Amikor tilalmassá vált a templom használata, az üldözött reformátusok akkor ragaszkodva hitükhöz, magánházaknál, udvarokon, különböző helyeken gyűltek össze istentiszteletre. A fából készült templom, amely a falu közepén állt – mivel sem használni, sem javítani nem volt szabad – magától elpusztult. Azonban megmaradt a gyülekezet harangja, amivel halottnak szabad volt harangoztatni, de istentiszteletre nem húzhatták meg. 1772 egy fontos év a kisgéresi református közösség életében, ugyanis ekkor hozatják az első iskolamestert, akinek akkora házat építetek, ahol lakhatott is és istentiszteletekre is össze lehetett gyülekezni. Nem elégedtek meg ennyivel. 1780. május 17-én kérvényben kérik Vay István főgondnokot, hogy segítsen a gyülekezetnek önálló anyaegyházzá szerveződésében és a templom újjáépítésében. A faluban lakó 124 református család vágya 1783-ban teljesül be, amikor is önálló anyaegyházzá lesznek. Egy év elteltével 1784-ben pedig, nem csak megépítik Isten házát, de fel is szentelik. Őseinkre olyan élőhitű, számban gyarapodó, áldozatkészségben nem szűkölködő gyülekezeti élet volt jellemző, hogy a templomukat, már 11 év elteltével – 1795-ben szűkössége miatt kitoldják, és tornyot is építenek hozzá. Erről tesz bizonyságot még ma is a főbejárati ajtó fölött levő írás: „Im honorem Dei. Curavit lanc Turrim Nob. Ecclesia Ref. Kisgeresiensis An. Dom. MDCCXCV” – Isten dicsőségére. Építette ezt a tornyot a kisgéresi nemes református gyülekezet az Úr 1795. évében. Az anyaegyházzá válás idejétől az istentiszteletek rendszeresen, megszakítás nélkül folytak. A napot minden reggel kis áhítattal kezdték és este megint csak az Úrnak hálát adva tértek otthonaikba. Isten népe itt Kisgéresben mindig bizonyságot tett áldozatkész hitéről a bajban. Például amikor 1865-ben a faluban pusztító hatalmas tűzvész miatt leég a tanítói lak, gazdasági épületeivel és a templom is a belszerkezetével együtt, akkor a hívek másfél év alatt javítják ki a károkat az egyházi épületekben. De talán még ettől is fontosabb, hogy sohasem csak magukkal törődtek. Ezt mutatja az 1816-os évből fennmaradt irat, ahol le van jegyezve, hogy a cseh-morva diákoktól a marosvásárhelyi és udvarhelyi kollégiumokig, a Siket-némák intézetétől, az őrültek intézetéig, a környék gyülekezeteitől egészen egy Pesti gyülekezetig terjedt a segítségnyújtásuk, az adományok küldése. A falu és a gyülekezet a 20. század folyamán is nagy megpróbáltatásokon ment keresztül. Az első és második világháború a családok számára nagy veszteségeket hozott. Az özvegyek és árvák számát a „málenkij robot” is gyarapította. Ezek a sok szenvedéssel járó történelmi események nagy változásokat hoztak Kisgéres református gyülekezetének életébe, de hála az Úrnak, csillagtornyos templomuk a sok történelmi változás közepette is mindig ugyanaz maradt: az Isten háza, ahol Isten üzenetét hallhatja és hallgatja a gyülekezet. A Gondviselő Isten nyája, legelőjének népe vagyunk mai is, mindnyájan református keresztyének – egyházközségi nyilvántartás szerint 770-en. A Jó Pásztor megtartó szeretete indítja szívünket hálára a múltba tekintve és hűségre a jövőre nézve.

Comments are closed.